Esküvői Cinematográfus Tata

Emesével Zsófiék filmforgatása közben volt szerencsém találkozni. Így mondhatni látatlanban fogadott fel cinematográfusként saját esküvőjükre. Így hamarosan újból Tatára jöhettem forgatni. Emese szépsége, vidámsága, Ivica sármos fellépése, kettejük nyugalma megkönnyítette a forgatást és rendkívül jó hangulatban telt az egész nap! Sajnos az időjárás nem volt túl kedvező, ezért úgy gondoltam később visszajövök erre a gyönyörű helyre és meglepem őket néhány kreatív jelenettel. Amit végül sikerült rögzítenem arra én sem számítottam. Először meglepődtem, hogy a tatai tó hova tűnt, mennyire kevés víz van a medrében, majd döbenettel láttam, hogy több tízezer madár pihen a közepén. Természetvédelmi területként nyilván nem lehetett megzavarni őket, de reménykedtem benne, hogy lesz egy csapat közülük amelyek előbb vagy utóbb (inkább előbb) felszállnak. Minderre 3 órát kellett várnom miközben le sem vettem szemem a gyönyörű madarakról, de megérte. Csodálatos volt látni, hallani és elsősorban megörökíteni a pillanatot melyet nyújtottak. Emese és Ivica köszönöm Nektek, hogy veletek lehettem a Nagy Napotokon, és megtiszteltetés volt együtt dolgozni!